Figyelem: hosszú szánalmas siránkozás következik részemről..nem akarom más hangulatát lehúzni nem jellemző rám inkább fordítva alkalmazom a hangulat módosítást..de most sajnos nem a felvidítós rész jön ugyhogy aki ezt nemérzi aktuális hangulatának megfelelőnek az ne olvassa el...

mostanába egyre többször erősödik fel bennem az érzés hogy szart se érek mint ember... és hogy egyszerűen az utolsó kapaszkodókat is kitépik a kezeim közül...nemtudok megfelelni minden igyekezetem ellenére...sose sikerül...valamiért sose vagyok elég jó... nemvagyok elég okos nem öltözöm elég jól nem úgy viselkedem ahogy kéne nem vagyok elviselhető...velem csak a baj van és a háború... az önbecsülésem amúgyis eléggé siralmas..de amikor folyton hallom azoktól akik legközelebb állnak hozzám akiknek elvileg támogatniuk segíteniük szeretniük kéne hogy miért nem vagyok jó az nem segít a dolgon...azmeg pláne nem hogy az utóbbi időszakban rájöttem mennyire számíthatok azokra az emberekre akiket barátomnak neveztem sokszor...sajnos ezen a téren is nagy csalódás ért...amit most se tudok elfogadni...dehát tudom magamról mennyire naív vagyok és mennyire a jót feltételezem mindig, és hogy nemakarok bántani senkit...sajnos ez a legnagyobb átkom is...könnyen kihasználható...

Sokszor voltam már azon a ponton de most leginkább hogy nembírom elég már... sokszor rámjön a pánik hogy menekülhetnékem van...de akkor meg eszembe jut hogy mégis hova... kihez tudnék menni teljesen szétcsapott idegállapotban ha pl gondolnék egyet este 11kor hogy elindulok mindegy merre csak menjek valahova ahol találok egy olyan embert akit megölelhetek és kibőghetem magam neki..

Most sokat sírtam azthittem sose hagyom abba...de egyszerűen midnig eszembe jutott valami ami miatt újra megindult az egész... hogy mekkora szar vagyok,nem szeretnek, nem büszkék rám nemilyet akartak mint én....a legnagyobb hiba és probléma vagyok a családomban...a barátaim magamra hagynak...ez nem lehet már ilyen hosszú idő óta véletlenek sora...valami oka kell hogy legyen..én nemtudom..de jelenleg nemértem hogy mivel vagyok annyira rossz hogy ennyit kelljen küzdenem minden kis jóért az életemben vagy hogy elfogadjanak...nemsürün hallok hasonlóról...

én már télleg mindent megtettem hogy lehetőleg mindenkinek megfeleljek hogy szeressenek becsüljenek tiszteljenek és ne gázoljanak át rajtam odavissza...de nem megy..lassan már feladom és elfogadom hogy nekem ez jutott....nemakartam fiatalon ilyen szintre jutni..nemvagoyk már kamasz hogy ilyen problémás legyen az életem...

néha már úgylátom nembírok vele egyedül és sokszor gondoltam rá hogy lehet másfajta segítségre lesz szükségem..ha nemakarok visszatérni az éjszaka felriadós és oknélkül bepánikolós időszakomhoz, márpedig azt nemszeretném :(

S.O.S